Vega-nap

Vegetáriánus napot tartottunk, mert néha szükségét érzem annak, hogy ne együnk húst. Mivel három pasival élek és mindhárman húsimádók, ezért ezek a napok ritka alkalmak nálunk. A sárgarépa-főzeléket gyerekkorom óta ismerem és szeretem, mégis elég ritkán készítem, mert megfeledkezem róla. Úgy gondoltam a kelfasírt mellé mindenképpen valamilyen főzelék dukál, így esett a választásom a sárgarépára. Kelkáposzta fasírtHozzávalók: 1 kis fej kelkáposzta, 1 szikkadt zsemle, 1 tojás, 1 fej agyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kk. fűszerpaprika, 1 ek. vágott petrezselyemzöld, zsemlemorzsa, szükség szerint só, őrölt bors, bő olaj a sütéshezElkészítése: A kelkáposztát külső leveleitől megtisztítjuk, enyhén sós vízben félig megfőzzük, leszűrjük, majd nagyon apró darabokra vágjuk. A zsemlét beáztatjuk, majd kinyomkodjuk. A káposztát egy nagyobb tálban a többi hozzávalóval jól elkeverjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, végül annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy az állaga lehetővé tegye kis pogácsák formálását. A káposztagolyókat zsemlemorzsába megforgatjuk és forró olajban kisütjük. Sárgarépa-főzelékHozzávalók: 3-4 nagy sárgarépa, tej, liszt vagy étkezési keményítő, só, cukor, zöldpetrezselyem, kevés olaj, 1 kis fej hagymaElkészítése: A sárgarépát nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Az olajat felhevítjük, megpároljuk benne a hagymát, átforgatjuk  rajta a répát, kevés vizet öntünk  alá, és fedő alatt megpároljuk. Egy púpos evőkanál liszttel megszórjuk, majd tejjel felöntjük és besűrítjük. Sóval, cukorral, petrezselyemzölddel ízesítjük


Folytatás:

Vega-nap

Címlapblog

Veszélyes adalékanyagok, melyeket kerülj!

Bár az utóbbi időben egyre többünk fordít nagyobb figyelmet az egészséges táplálkozásra és az egészség megőrzésére, még mindig nagyon sok feldolgozott élelmiszert fogyasztunk, és talán túl sok olyan szerrel vesszük körül magunkat, melyek veszélyes adalékanyagokat tartalmaznak.

Bruce Willisék bevetik a szexbombát

A Variety híre szerint újabb taggal bővül a jelenleg is Magyarországon forgó Die Hard - Drágább, mint az életed szereplőgárdája.