
Élénk figyelemmel kísérem a nemrég beharangozott Plasma (magyar címnek talán
A tegnapi bejegyzésemben megemlítettem David Livingstone nevét, és hogy ne mindig a stop motionről fossam a szót, következzék egy kis képzőművészeti témájú galéria.
Sok helyen utánanéztem már a Mítoszok és legendák kiállítás június 29-én tartott ünnepélyes megnyitójának a Londoni Filmmúzeumban (az időpont azért is kiemelkedő jelentőss
Na már most a bangladesi King Kong film előzetesétől és a pókbarlangos előléptetésemtől egy kicsit megint kingkongos hangulatba kerültem; ez az Olvasót annyiban érinti, hogy a képek nézege
Óriási - és szó szerinti - megtiszteltetésben volt ma részem; arra jöttem haza, hogy Davey Frank Skyes lemondott a
Elmentem a Szíriusz sci-fi napokra, és nagyszerűen éreztem magamat. Mivel hosszú bejegyzésnek nézünk elébe, kirakom a rendezvény logóját, hogy a Miner meg a FB feedpullozói...
Betévedtem úgy egy könyvesboltba, hogy nem is volt betervezve, és a dévédéknél hatalmasat dobbant a szívem, amikor megláttam egy nagy díszdobozon a címet.
Locutus Ferinek először kommentben szerettem volna említeni a filmet, aztán úgy döntöttem, inkább külön bejegyzésben a nagyközönség elé tárom ezt a remeket.
Szokásom sajnálkozni a kockázásos bábanimáció mint halott technika fölött, de érnek még meglepetések. Nézzük csak meg ennek a most készülő filmnek a mézesmadzag-előzetesét!
Azért az egy kellemetlen érzés, hogy amikor hét King Kong film magabiztos ismeretében és birtokában egy ilyen magamfajta Kong-megszállott azt hiszi, hogy már mindent látott, egyszer csak...